Ismertem egy embert, aki az éjnél is hidegebb volt,
s ő is félt tőlem.
Tőlem, aki soha semmi rosszat nem tettem,
egyszer sem vágtam bele a kést másba, és
nem tekertem ki senki nyakát sem.

Barátaim rettegnek attól, hogy elém járuljanak,
átadják egymásnak a vizit terhét,
remegjen csak a másik, így gondolkodnak.
Át fogom gondolni az egész helyzetet, de
nem hiszem, hogy elrontottam bármit is.
York hercege is lehetnék, vagy magyar király,
azt hiszem.

Télapó idén nem látogatott meg, rossz voltam,
ezt mondta, de majd virgácsot azért küld.

Egyedül ülök most, s félek magamtól.
Le kellene súlytanom magamra, vagy esetleg
vidékre költözhetnék. Mindegy, csak
el innen.
Sárga tetős házikót építenék, s hozzá
zöld kerítést, melyről apró köcsögök lógnának alá.
Ez tetszene. Nagyon.
Délre fogok költözni, remélem összejön.

A világ azt hiszi, én vagyok Isten báránya.

Vajon honnan veszik ezt a hülyeséget?
Ilyen lenne egy bárány, főleg Istené?!
Lám, az emberek azt sem tudják már, milyen ez az állat,
álmaikban csak a tévék által leadott sok szemét áll.
Galamb azért ne legyek?!

Bal felől, amikor hirtelen odanézek, egy
űzött tekintet figyel rám,
nem tudja hogy én ki vagyok?!
Elmerengek ezen, megrágom, mint a csontot, bár
itt még a csontok is másnak látszanak,
teljesen másnak, és nem is rágósak már.

Azt érzem, felrobbanok, ha nem megyek azonnal.
Dél felé, mint mondtam, arra kell mennem,
jó lesz nekem ott.

Nem ismerhetnek még ott az emberek,
egyedül sem leszek, mert új barátokat szerzek,
kik sohasem fognak rettegni tőlem.
Üres tekintetek sem vizslatnak,
nem elsz fekete hó a házam körül,
kék lesz majd, vagy zöld.

Bolond lyukból bolond szél fúj.
Én már látom, hogy úgysem jön össze a költözés,
kedvem pedig lett volna, nagyon.
És az emberek még sokáig báránynak fognak nézni,
tudhatnák pedig, hogy én vagyok az Úr bosszúálló angyala!