Édes kis szerelmem, csöpp báránykám, nagyon
szeretlek téged!
Add kezed! Hadd fogjam örökkön, arcodra
nyálas csókot hadd nyomjak!
Feneked, ha ölembe tolod, elönt a vágy, mint
nyári zápor után a kis patak a szomszéd kertjét.

Legutóbb, mikor hosszan együtt voltunk,
hiába csörgött a mobilom,
engem nem érdekelt, s csak veled foglalkoztam.
Simiztelek, becéztelek, ajkadat haraptam,
szád ízét kóstolgattam.

Ehun egy alma. Nézd! Ő is mosolyog.
Édes is, finom is, de te sokkal édesebb vagy,
s tán még finomabb is.

Szerelmes levelem, ha megírom, lehet hogy
vers lesz, vagy annak néz ki, de csak a tiéd
lesz, neked készül.

Olvasd el kérlek, vagy várj csak! Felolvasom
neked, te csak mosolyogj rám, és szeress!

Nincs nálad fontosabb, te apró kis szeretetbogár,
úgy akarom, hogy életem minden
napján a te napod keljen fel reggelente,
s majd este én leszek a holdvilág.

Ugathatnak rám a nagyok, s a kutyák,
majd én megvédelek, megharapok mindenkit
ha túl közel jönnek hozzád,
és bántani akarnának.

Kemény vagyok, acél és kő, de azért ugye
azt tudod, hogy néha az acél is elolvad
és a kő is feltüzesedik?
Tőled igen.

Nézz körbe! Ez itt, legalább is azt mondják,
már Európa, valójában az elcseszett magyar
valóság. Itt senki sem szeret senkit, sőt
sokan utálnak sokakat.

De te tudsz szeretni. Engem is.
Köszönöm neked, napsugár!
Szeretlek, nagyon szeretlek kedvesem, vigyázz
rám, s magadra, és nevess rám!