Már régóta szeretlek, szeretnélek szeretni.
Ajkaid, mint megannyi vidám dal
mosolyognak rám.

Ártatlan lelked, csöpp rózsafüzér,
ezernyi óra türelmetlenségével
kiállt felém.

Már nagyon szeretlek, szeretnélek szeretni.
Mosolyod édes, mint elhullott lepke
szárnyain a dér.

Minden este, mikor órák óta hiányzol,
öldös a vágy, kínoz a magány,
én megam mellé képzellek.

Szürke falak, melyek hangos muzsikával
kiálltanak rám, haragszanak,
mert te nem vagy itt.

Éjjelente, ha kiabál a csend, s
hűvös betonfalak válaszolnak rá,
képed karolja át álmomat.

Nagyon hiányzol, szeretnélek, tudod.
Lelkünk egyfele szaladna, s már
futhatna szembe a halál.