Véres hajnalra ébredek,
szembe köp a magány.
Fekszem az ágyon egyedül,
s senki sincs mellettem.

Nézem a plafont,
egy légy húzza a csíkot.
Mellette ott van társa,
ennyivel is különb nálam.

Egy meg egy az kettő,
kétszer kettő néha öt.
Hülye egy mondás,
azon gondolkozom, hol hallottam.

A légy engem kerülget,
nem tudja, hogy nem kellene.
Agyoncsapom a kezemmel,
most már párja is magányos.

Néha szeretnék én is légy lenni,
húzni a csíkot a falon.
Rászállnék egy ember orrára,
s talán engem is agyoncsapnának.

Egyszer volt, hol nem volt,
egy ici-pici házikó.
Ici-pici házikóban
ici-pici ágyikó. Anyád!

Még mindig fekszem az ágyon,
s a magány baszogat.
Nincs több légy a plafonon,
a légy is elhúzott társat keresni.

Szóval,
véres hajnalra ébredtem,
nincs mellettem senki.
Megyek, s megölöm magam.