Rohadó világ, te édes otthon!
Rabszolgák hada, mint szorgos herék
fogják össze szétmáló testedet.

Mindig, mikor leeseik egy font zöld hús,
te újat növesztesz helyette,
egész fényes rózsaszínt!

Nagytokájú gazdag urak!
Ti vörös fejjel ordítottatok rám,
s én beálltam szorgos hangyának.

Reggelente, ha felébredt a boly,
felálltam, és vállamra vettem
egy újabb adag zöld húst.

Délben, ha a nap már magasan állt,
melegem lett, és átizzadtam páncélom.
Füstölni kezdtem, majd tovább folytattam.

Te elátkozott zöldszínű szardarab!
Sosem fogysz el, s én egész lényemet
elfüstölöm, míg hordalak hátamon.

Érzem, hogy lassulok. Páncélom sem
füstöl már. Testem egész rózsaszín, s
eggyé válok a zöld hús helyén növő világgal.

Szép új világ!