Csak két embert szerettem egész életemben,
csak két embernek mondtam igent,
ők ketten már rég nem élnek,
egyedül állok a végtelen pusztában.

Sorsok, egyének és nemzetek sorsa el nem múlhat
úgy, hogy sáros bakancs ne hagyjon rajtuk nyomot.
S eme sáros elnyomó, ki bélyeget süt rám,
most tovalibben, hogy mást is eltaposson.

Megszaggatott zászló már nem leng ember kezében,
ember sincs, ki zászlót hordozzon körbe.
Akik tegnap még lelkesen meneteltek fel, s alá,
ma már örökkön örökké tartó álmukat alusszák.

Tavasszal, amikor kibújik a hó alól a picin virág,
nem talál mást, csak fekete havat, s holtakat.
Legutóbb, mikor eljött a tavasz, még mosolygó
kislányok nevettek, s várták az eljövő életüket.

EGy perces néma csend, ez kijár az embernek,
noha mindene megvolt, keveselte,
s addig erőlködött egy elképzelt jövőért,
míg az élet eggyé vált az elmúlás hamujával.

És nem lesz már több tavasz.